Ament Éva grafikus, bútorfestő, népi iparművész, 2007 óta az Iharos Népművészeti Egyesület elnöke. Hivatása a magyar népművészet értékeinek megismertetése, őrzése, továbbvitele, kiemelt figyelemmel fordulva a fiatalabb generációk felé is. Az alkotó következetes szakmaisága, évtizedek óta végzett társadalmi szerepvállalása, az értékek és hagyományok gyakorlatban megnyilvánuló tisztelete és szűkebb hazájának, Tárnoknak állandó és hűséges képviselete a világban olyan emberi, és szakmai értéket jelent, amelyre a tárnokiak is joggal lehetnek büszkék. A díszpolgári kitüntetés átadására az augusztus 20-i ünnepség keretében, a Heinrich Antal Házban került sor.

Ars poeticája:„Beleszülettem a népművészetbe, de nem is a népművészetbe, hanem a múlt tiszteletébe, a hagyományaink megélésébe…” 

Ament Éva több mint 20 éve foglalkozik bútorfestéssel. Munkái alapvetően két motívumvilág köré épülnek: hagyományos, magyar festett parasztbútorok, illetve a régi formakultúrán alapuló, gyógynővényekkel díszített portékák: fiókosszekrénykék, polcok, ládikák, órák, tükrök, háziáldás és többek között még a házszám.

DSC_9176
Ament Évának, az idei díjazottnak Szolnoki Gábor polgármester adja át az elismerést, 2019. augusztus 20-án, a Heinrich Antal Házban, Tárnokon.

Amióta Tárnokon él, aktívan és példamutató önzetlenséggel vesz részt a település civil-, és kulturális életében.

Minden évben megszervezi a Luca-napi sokadalmat, vásárt, ahol színes műsorral kedveskedik az érdeklődőknek, a gyermekek pedig ezeken az alkalmakon különböző kézműves foglalkozások keretében ismerkedhetnek meg a népi mesterségekkel. Szervezője az „Úton Betlehembe” vándorkiállításnak, ahol a gyermekek a keresztény kultúra szellemi értékeit jeleníthetik meg kézműves munkáikkal és írásaikkal.

A Hajtóka Egyesület munkáját mindig is szívesen támogatta, szakmai munkájával pedig részese volt több, a Tárnoki Lokálpatrióták Egyesülete valamint a Benta-Kör Egyesület által szervezett eseménynek is. Tárnokon a szakmai, társadalmi szerepvállalástól – ideje függvényében – soha sem zárkózott el.

A mai napig szervez nyári táborokat, így adva tovább tudását a felnőtteknek, s gyermekeknek egyaránt.

Állandó résztvevője a Mesterségek Ünnepének a Budai Várban augusztus 20-án.

Országos és külföldi önálló kiállításaival, illetve több kiemelkedő hazai és nemzetközi díj elnyerésével öregbítette Tárnok hírnevét is az elmúlt 20 évben. A legmegbecsültebb szakmai díjat, a Kristály Kézműves Vándordíjat is elnyerte.

Munkája elismeréseként 2013-ban Tárnokért díjban részesült, és azóta is példamutató önzetlenséggel és töretlen lelkesedéssel folytatja tevékenységét a településen.

Ament Éva 2007 óta az Iharos Népművészeti Egyesület elnöke

Vezetésével az Iharos Népművészeti Egyesület tagjai a tárnoki rendezvények aktív szakmai résztvevői. Az egyesület a hagyományőrzés, magyar népi tárgykultúra kutatása, megismerése, gyakorlása és oktatása területein tevékenykedik.

Az egyesület kiemelt partnere a Hagyományok Háza, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. Támogatóik a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Együttműködési Alap is.

Részt vettek az Emberi Erőforrások Minisztériuma megrendelésére a Nemzeti Kézműves Stratégia kidolgozásában, szervezői voltak 2018-ban a Műcsarnokban megrendezett Népművészeti Szalonnak, amely 60 év után, 2018-ban ismét a népi tárgykultúra fellegvára lett.

Korábban a Kossuth Rádió mutatta be portréját az „Arcvonások” című műsorban, amelyet Farkas Erika készített, s a mai napig visszahallgatható a mediaklikk.hu oldalon. Ezt az adást hallgatva jött a felkérés az Unser Bildschim német nemzetiségi műsortól, Stangl Mártától. A riportfilm 2008-ban került adásba „Gyökerek és hajtások” címmel. A filmben nemcsak Ament Éva életútját követhetjük végig, hanem Tárnok legszebb természeti értékeit is megismerhetjük. A film a következő linken tekinthető meg: https://nava.hu/id/618862/

Szívből gratulálunk neki a díjhoz, és további eredményes munkát kívánunk!