Munkaerőhiánnyal küzd az ÉTH: a Tárnoki Köz-Ért Kft. segít be a szelektív-hulladék elszállításába

0
1003
A Tárnoki Köz-Ért Kft. az utóbbi időben egy jobb, szorosabb együttműködést alakított ki az Érd és Térsége Hulladékkezelő Nonprofit Kft-vel. A kép az egyik tárgyalás alkalmával, az ÉTH irodájában készült. Fotó balról jobbra: Beke Péter, a cég ügyvezetői tanácsadója, és Jelencsik József a településüzemeltetési cég vezetője.

AZ ÉTH sajtószolgálata a minap közleményben tudatta, hogy munkaerőhiány miatt Tárnokon a szelektív-, míg Diósdon a zöldhulladék elszállítása akadozik. A közlemény kitért arra is, hogy a napokban egyszerre nyolc fő is megbetegedett, amelyből négy a tegnapi kánikula miatt lett rosszul. A Tárnoki Köz-Ért Kft. válságstábot hívott össze a kialakult helyzet kezelésére, és az érdi céggel arra a megállapodásra jutottak, hogy a településüzemeltetési cég munkatársai egyelőre szerdán és csütörtökön is besegítenek az elmaradt szelektív-hulladék elszállításába településünkön.

Szerkesztőségünk megkereste az Érd és Térsége Hulladékkezelő Nonprofit Kft. (ÉTH) vezetőjét, aki megerősítette azon értesülésünket, hogy a Tárnoki Köz-Ért Kft. kezdeményezésére megbeszélést hívtak össze, amely során arra a közös döntésre jutottak, hogy a településüzemeltetési cég munkatársait, illetve gépjárműparkját bevonva tisztítják meg, illetve szállítják el a közterületeinkre kihelyezett hulladékot. Pató Simon továbbá azt is kiemelte, hogy Tárnokon kiemelkedően magas színvonalon zajlik a hulladékok szelektív gyűjtése, amely tény nagyon dícséretes, hiszen az összegyűjtött mennyiségből is jól látszik, hogy a lakosság szívügyének tekinti, és tudatosan kezeli a témát.

A Tárnoki Köz-Ért Kft. vezetősége pedig arról tájékoztatta portálunkat, hogy miután értesültek a szemétszállító szolgáltató munkaerőhiányáról, azonnal felajánlották a segítségüket a krízishelyzet mihamarabbi megoldása érdekében. A cégvezető arra is kitért, hogy szerdán reggel a vasúton túli területen kezdik meg a zsákok begyűjtését, majd ütemezetten haladnak tovább a településen, hozzátette: a cél továbbra is egy élhető, rendezett településkép.

További jó hír az is, hogy az utóbbi időben a két cég között kialakult egy szorosabb, jobb együttműködés, amelynek köszönhetően az Öreg-hegy területén is fejlesztik, illetve bővítik a hulladékszállítást. További információkat holnapra ígértek, amelyről a lakosságot online felületünkön is tájékoztatni fogjuk.