Országos Elsősegély-ismereti Verseny döntőjén voltunk

0
435

Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk az elsősegélynyújtás oktatására. Ez biológia, természetismeret és technika órákon valósul meg, illetve aki többet szeretne ezzel a témával foglalkozni, az elsősegély szakkörön is részt vehet. Az Elsősegélynyújtás Oktatásásért Alapítvány referenciaiskolája vagyunk, ezáltal nagyon sok segítséget kapunk tőlük. Így lehetett nálunk egy hónapig egy oktató defibrillátor, amelyen minden felsős tanulónak megtanítottuk az alapszintű újraélesztést annak használatával.

Az idei tanévben ismét beneveztünk az elsősegély-ismereti versenyre, amely 3 internetes fordulóból áll. Ezen az országos megmérettetésen igen nehéz feladatokat kellett a gyerekeknek megoldaniuk: fényképeket, plakátokat, videókat készíteni különböző kötözésekről, életmentő beavatkozásokról. Május elején örömmel láttuk, hogy a közel száz általános iskolai csoport közül az első 14 legjobb csapat között vagyunk, és részt vehetünk az országos döntőn, amely 2 napon keresztül zajlott Budapesten. A tárnoki Agymenők csapat tagjai: Lengyel Kármen, Magyar Vivien és Varró Virág 8. b osztályos tanulók voltak. 

Május 24-én egy írásbeli fordulóval kezdtük, majd diákjainknak újraélesztési oktatást tartottak a szervezők. Ezután minden csapattagnak kötelező gyakorlatokat kellett bemutatnia, amely különböző kötözésből és fektetésből állt. 

Másnap reggel 8 órakor kezdődött a legnehezebb és a legérdekesebb rész, amikor 14 állomáson az imitátorok segítségével élesben mentek a szituációk. A lányok elmondása szerint csak az első helyszínek voltak nehezek, utána már vitte őket a lendület, és ment a csapatmunka! Nagyon elfáradva, de élményekkel, tudással gazdagodva jöttünk haza.

Pintér Lászlóné