Trianonra emlékeztünk

0
151

A Nemzeti Összetartozás napján, az 1920-as trianoni békeszerződés 99. évfordulója alkalmából megemlékezést és koszorúzást tartottak a Kegyeleti parkban, Tárnokon.

Boros Zoltán színművész színházi elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni az eseményen, így felvételről, az ő előadásában Illyés Gyula Trianon című versét hallgathatták meg a résztvevők.

DSC_7007

Szolnoki Gábor polgármester ünnepi beszédében elmondta: „Évről-évre egyre többen ünneplik ezt a napot velünk itthon és a külhonban is. Egyre többen győzik le a csendes fájdalmukat vagy félelmüket, és vállalják fel magyarságukat. A Nemzeti Összetartozás Napjának célja lebontani a fájdalmat és a félelmet, és azt szeretetté és tenni akarássá fordítani. A magyarság ennek köszönhetően egyre erősebb szívében és lelkében. Nagyon fontos ez a nap, mert nemzeti szinten foglalkozunk Trianon kérdéseivel, minden állampolgárnak adott a lehetőség átgondolni azt, mit jelent számára ez a történelmi tény. Trianon részese mindennapi életünknek. Ez pedig azt jelenti, azt a lehetőséget adja meg nekünk, hogy valódi nemzeti egységre törekedjünk, hogy megoldást találjunk erre a nemzeti sorskérdésre. Trianonról gondolkodva a teljes nemzet összetartozását akarjuk megvalósítani, de az összetartozás a szétszórt magyarsággal nem képzelhető el anélkül, hogy megszilárduljon összetartozásunk a határon belül. Megegyezésre kell jutnunk, nekünk kell összekapaszkodnunk, hiszen hogyan vágyhatnánk széthúzva másokkal összetartozásra? Ezért nekünk, tárnokiaknak is a legfontosabb feladatunk az összefogás, az összetartozás erősítése.”

A megemlékezés az ünnepi beszédet követően koszorúzással folytatódott, majd a jelenlévők együtt elénekelték a Székely Himnuszt.

Az eseményről készült képek ide kattintva érhetőek el.