Nemzeti összetartozás napja Tárnokon

0
601
Fotó: Marczell Kiss Judit

Immáron nyolcadik éve, hogy a település óvodásainak részvételével megrendezésre került a nemzeti összetartozás napja. A kicsik nagy lelkesedéssel vettek részt a megemlékezésen, ahol a játékosság, a zene és a színek segítségével élhették meg magyarságukat, az összetartozást.

Idén Szabó László, a Belmondo együttes énekese énekelt a gyermekeknek, akik nagyon lelkesen tapsoltak és dudorásztak, majd Páll Éva, a Barazenekar vezetője táncra is perdítette őket. Mint minden évben, idén is sor került egy közös előadásra, az óvodapedagódusok és a gyermekek az Ismerős Arcok Nélküled című dalát énekelték el együtt.

A rendezvény közel 500 gyermek részvételével zajlott, akik a Benta-Kör Egyesület jóvoltából jégkrémet is kaptak.

A szervezésért nagy köszenet jár Szelényiné Miegend Zsuzsanna óvodapedagógusnak.

Szolnoki Gábor polgármester szerkesztőségünknek elmondta: „Csodálatos, az országban is egyedülálló program részesei lehetünk immáron nyolcadik éve. Különlegessége az, hogy az óvoda pedagógusainak vezetésével ezen a napon színesen, jókedvűen emlékeznek meg gyermekeink a nemzeti összetartozásról. Nem a felnőtten megtapasztalt szomorúság, nem a generációkon átívelő fájdalom, nem a felnőttes komolyság az, ami ezen a napon, a nemzeti összetartozás napján itt megjelenik, hanem a jövőbe vetett hit, a gyermeki bizalom, az, hogy összetartozunk.” – emelte ki a polgármester.

Folytatta: „Természetes kötelességünk, hogy megmutassuk a jövő generációjának az
utat, megosszuk velük emlékeinket, az viszont pedagógusi, társadalmi felelősség, hogy ezt miként tesszük. Ebben pedig a Mesevár Óvoda pedagógusai élen járnak, olyan utat, olyan egyedülálló mintát mutatva a világnak, amely követésre és támogatásra méltó. Számomra természetes, hogy az ilyen kezdeményezéseket segítsem, az első
pillanattól fogva személyes támogatóként veszek részt ebben a csodálatos programban. Kívánom pedagógusainknak, hogy továbbra is őrizzék meg ezt a nyitottságot, munkájukat itt is külön megköszönöm, gratulálok nekik az idei csodához is!”