Rekord részvétellel zajlott az I. Tárnoki Családi Nap és Majális

0
1439

Nagyszabású családi rendezvény ígéretével kecsegtetett a helyi lakosság számára  a Tárnoki Közösségi Színtér (KÖSZI) majálisra. Az ígéret szép szó, ha megtarják úgy jó, szól a jól ismert mondás, de ami tegnap történt a vasútállomás melletti sportparkban az minden bizonnyal a legmerészebb várakozásokat is felülmúlta. Már a délelőtti programokra is sokan kilátogattak, azonban az Irigy Hónaljmirigy fergetes előadására már akkora tömeg gyűlt össze, amekkorát tárnoki rendezvény ezidáig még nem látott. A jó hangulatról a népszerű televíziós személyiség, Kovács Áron gondoskodott.

Egy nappal a rendezvény után a közösségi felületeket elárasztották az eseményről készült fotók, és a pozitív hozzászólások sokasága jelzi, hogy településünk lakossága már nagyon vágyott egy ilyen programdús, közvetlen hangvételű, a családokat is megszólító, közösségépítő, színvonalas rendezvényre. A szervezőcsapat – amely tavaly november óta jeleskedik a települési programszervezés területén–, idén nagy hangsúlyt fektetett a családok kikapcsolódására. Számos ingyenes programlehetőség közül választhattak a vasútállomás melleti sportpark területére kilátogatók, ilyen volt többek között: a bábszínház, a lufihajtogató bohóc, az élő csocsó, a trambulin és a népi játékokat képviselő kosárhinta is.

Szanyi Nikoletta, a Tárnoki Közösségi Színtér megbízott vezetője szerkesztőségünknek elmondta: „Hálásak vagyunk és köszönjük a lakosságnak, hogy bizalmat szavaztak nekünk és ennyien részt vettek az I. Tárnoki Családi Nap és Majális alkalmából megrendezett eseményen. Szívünket és lelkünket is beletettük az egész szervezésbe, amelyet a részvételi létszám igazol, hogy mennyire megérte. A jövőben ugyanilyen alázattal fogunk felkészülni az összes általunk szervezett települési programra. Hozzátette: „Ne felejtsük: Tárnok a világ közepe!”

A színpadi program bábszínházzal kezdődött, majd tárnoki gyermekek karatebemutatójával folytatódott. A szelet leszámítva, szép napsütéses idő volt, így már a délelőtti órákban is sokan kilátogattak a majális helyszínére.

A családi vetélkedőre végül 7 csapat jelentkezett, amely keretében különböző ügyességi feladatokban mérkőzhettek meg egymással pl. tollaslabdában, nyári síelésben, sorversenyben, célbadobásban, kapura rúgásban, Tárnok-kvíz kitöltésében és puzzle kirakásában. A tollaslabda – az erős szélnek köszönhetően – láthatóan okozott némi kihívást, azonban a versenyzők ennek ellenére is nagy örömmel vettek részt benne.

Az Irigy Hónaljmirigy 14.30-kor lépett színpadra, amelyre olyan tömeg gyűlt össze a vasútállomás melletti sportparkban, amelyet tárnoki rendezvény ezidáig még nem látott.

DSC_4233

A koncertet a Masters SE, a Zumba és az SZTC Táncszakosztály táncbemutatója követte. A gyermekprogram a gólyalábasok előadásával folytatódott, majd a családi és közösségi vetélkedő eredményhirdetése következett.

A vetélkedőt a Szocializmus gyermekei nyerték, a második helyen a Barátok közt csapata végzett, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Krumplira keresztelt csapat állhatott fel. A negyedik helyen holtverseny alakult ki a Sportmanók és a Véres koponyák között, az ötödiken a Lexikon-, a hatodikon pedig a Sport Ladyk csapata végzett. A Benta-Kör Egyesület jóvoltából minden résztvevő csapat egy-egy ajándékocsomagot kapott, az első három helyezett pedig további könyvajándékokban részesült. A versenyfeladatok lebonyolításához szükséges eszközöket a Tárnoki GoodsMarket biztosította.

DSC_4456

A nap zárásaként a Bolha Focitanoda indulóját, a Bolhadalt hallgathatta meg az érdeklődő közönség Kovács Áron és a tárnoki focista gyermekek közös előadásában.

A rendezvényen az Iharos Népművészeti Egyesület tagjai is részt vettek: Benkő Attila, kovácsmester, Halász István, papírmerítő, Csíki Virág könyvkötő, Szegedi Anna, textiljáték-készítő és Ament Éva, babaházkészítő mutatkozott be.

DSC_3771

A büfések kínálatában: lángos, kürtöskalács, vattacukor, chili paprika, üditők és egyéb italok voltak elérhetőek. A séfek konyháját pedig a Súlyos Sasok képviselték finomabbnál finomabb ételekkel. Velük legközelebb az I. Tárnoki Vadasfőző Fesztiválon találkozhatunk (bővebb infó itt).

DSC_3801

Az esemény ideje alatt az élő csocsó és a trambulin is teltházzal üzemelt, illetve a népi játékok közül a kosárhinta is nagy sikert aratott. A Tárnoki modellezők baráti köre jóvoltából az érdeklődők kisautókból és helikopterekből álló modellkiállítást is megtekinthettek, illetve azokat ki is próbálhatták.

A rendezvény biztonságos lebonyolítását a Tárnoki Speciális Mentő, Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület (TSMP) biztosította.