Önismeret – Hogyan találjunk magunkra?!

0
310

Kineziológia, coaching, tranzakció analízis, családállítás, craniosacrális terápia. Idegen, kusza és mégis érdekes kifejezések, amelyek felkeltik az emberek érdeklődését: mit is takarnak? Ebben segít eligazodni Krasznai Erika, mentor.

A mai kor embere érzelmileg nagyon telített. Nehezen mennek az emberi kapcsolódások. Rengeteg a krízis, a fizikai betegség. Ezért szeretném elsősorban felhívni a figyelmet, az önismeret fontosságára, és azon lehetőségekre, amik ezáltal, egyéni szinten elérhetővé válnak – mondja beszélgetőtársam.

Mi motiválta, mi terelte Önt az önismeret irányába?

A saját motivációm, ami megnyitotta számomra ezt az utat, az 2006-ban egy igen nehéz élethelyzettel, egy igen mély krízissel kezdődött. Olyan elváltozásokat diagnosztizáltak nálam, ami kapcsán felmerült a leleteimet összegző orvos csoportban (tumor team), a teljes emlő exstirpáció.

Ez volt az a pont az életemben, ahol el kezdtem gondolkodni magam felől, mit is csinálok valójában, hogyan is működök, hogy ide eljutottam. 

Miért? Miért én? – tettem fel az ismerős kérdéseket. 

Ezt hívjuk ébredési pontnak. Amikor az élettől kapott jó nagy „maflás” ráébreszti az embert, hogy bizony neki kell állni, változni, változtatni, átvizsgálni az addigi életvezetését, működését. Nem fűzöm hosszabbra a szót, de nem volt szükség végül semmilyen műtétre.

Így indultam akkor el a máig – és a jövőben is – tartó önismereti úton, amelyen a felismeréseim által, folyamatos fejlődésben vagyok. Így kezdtem meg tanulmányaimat is az emberi elméről, és az ember lélektanáról. 

Mióta foglakozik gyógyítással? Milyen tanulmányokat végzett?

Egyéni terápiával 2008 óta foglalkozom. Tanulmányaim között szerepelnek természetgyógyászat, kineziológia, hipnózis, coaching, tranzakcióanalízis, craniosacralis terápia, család és rendszerterápia, családállítás. 

2012 óta heti rendszerességgel hallgatok és tanulok pszichológiát. A teljesség igénye nélkül, a képzésben megtalálható Freud, C. G. Jung, és Eric Berne is.

Az általam felsorolt módszertanok segítik jelen pillanatban a munkámat, amelyek egymás között átjárhatóak. S, ezek segítségével tudjuk feltérképezni, az engem felkeresők problémájának valódi gyökerét. 

Mit takar a feltérképezés?

Megvizsgáljuk az elsődleges szociális közeget, származási családunkat, ahová születtünk, s ahonnan gyermekként nagyon sok dogmát, családi hiedelmet, és számunkra talán nem megfelelő életvezetési kulcsot hoztunk. Aztán megvizsgáljuk, az egyéni – tapasztalásaink mentén rosszul összerakott – következtetéseinket, amelyekből adott esetben téves életvezetési programok alakulnak ki.

Az ember élete során számtalan krízist megél, mivel egyéni és családi életünk is folyamatos változásban van. 

Ezek között említsük meg a normatív-életszerű kríziseket (Eric H. Erikson pszicho szociális fejlődés). Ilyenek lehetnek: felnövekedés, felnőtté válás, életközépválság, valamint munkahely elvesztése, betegségek, válás stb., amelyek rendszerint befolyásolják addigi életünk további folytatását.

Hogyan befolyásolhatják ezek a helyzetek életünket?

A krízisek arra szolgálnának az életünkben, hogy a velük való foglalkozás mentén fejlődjünk, megoldást  találjunk, változzunk, valamilyen lelki többletet képezzünk. 

Ha ezt nem tesszük, akkor megtörténnek az elakadások, lemondások, és azon élethelyzetek, amikor csak sodortatja magát az élettel az egyén.

terápiaInnen már egyenes út vezet a
depresszióhoz, a kilátástalansághoz, a pánikhoz, az egymás hibáztatásához, és az élet „igazságtalan” mivoltához, s majd a fizikai elváltozásokhoz.

Ezért fontos a megértése a történéseknek, továbbá az, hogy kifejlesszük a rezilienciát (lelki rugalmasság) ahol az ember vissza tudja nyerni az eredeti jó állapotát, a lelki szenvedés, illetve a nehéz élethelyzet átélése után. 

Dolgozzuk meg magunkban a változásra való hajlamot, a megküzdési mintákat, a megoldó kulcsokat az érzelmi blokkjainkra.

S ahogy szépen lassan dolgozunk magunkon, elindulnak megrekedt élethelyzeteink, gyógyulnak emberi kapcsolataink.

Ez már a siker felé vezet…

A magunkon végzett munka hatással lesz környezetünkre is, s végre elérhetjük „sikereinket”.

Ilyen siker érhető el, amikor egy  hozzám érkező 41 éves hölgynek, akinek semmilyen szervi elváltozás (és a férjnél sem) nem indokolta, de nem tudott várandóssá válni. Közölték vele, hogy nem fog szülni ebben az életben. Jó félévnyi kemény lelki munka után, ma már boldogan neveli az 5 éves Borókát.

Vagy amikor családállításal dolgozunk egy anya-lánya megromlott kapcsolaton. Ahol magán az állításon az édesanya nincs jelen, csak a gyermek. Majd 2 hét múlva boldogan újságolja a kliens, hogy betegen feküdt otthon, s édesanyja meglátogatta, sőt még süteményt is vitt neki!

Ezért és számtalan ilyen élményben való részvételért szeretem ezt a segítői munkát. S szeretném, ha minél többen tudnának ezen módszerek létezéséről. Vallom, hogy az ember igenis tud tenni, tehet saját sorsának alakulásáért! Ha esetleg nem megy egyedül, tudjunk róla, hogy van segítség. Legyünk bátrak inkább segítséget kérni, minthogy lemondjunk magunkról! Mert a lemondásnak minding ára van!

Ha felkeltettük érdeklődését, bővebb információt szeretne, az alábbi elérhetőségeken megteheti:

Krasznai Erika
Tel:06-20/286-7240
yoaron1970@gmail.com

MKJ