Tárnokért díjban részesült Békés István

0
539

Tárnokért díjban részesült Békés István, akinek köszönhetően – a helyi Társulat vezetőjeként – sikeresen befejeződhetett Tárnok legnagyobb környezetvédelmi és közműfejlesztési beruházása.

Mint ismeretes a Tárnokért díjat Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete alapította. A díj évente legfeljebb 5 természetes személynek és további egy jogi személynek adományozható.

Békés István 1989 óta dolgozott az Érd és Térsége Víziközmű Kft. elődjénél, a Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál az építési csoportban, mint művezető. Később az ÉTV Kft. 1993. évi megalakulását követően, mint építési ágazatvezető, későbbiekben építési csoportvezető tevékenykedett egészen 2015. januári nyugdíjazásáig.

Békés Istvánt Radics Ernő alpolgármester javasolta a díjra.

Hosszú pályafutása alatt számtalan kivitelezési munkát irányított, és minden alkalommal kiemelt figyelmet fordított a tárnoki feladatokra. A munkák többsége a víz- és szennyvízcsatorna rekonstrukciója volt.

2014-től a Tárnoki Víziközmű Vízgazdálkodási Társulat vezetőjeként irányította a szervezet munkáját. A csatornaépítési beruházás lezárását követően a Társulat felszámolásához szükséges tetemes mennyiségű adminisztratív munkát is ő intézte, amelynek köszönhetően jogilag is lezárulhat Tárnok történetének legnagyobb környezetvédelmi és közmű-fejlesztési beruházása.

Szívből gratulálunk neki a díjhoz!