Nemzeti futás, lovas felvezetés, ünnepi műsor, élő zene – Mozgalmas március 15-e Tárnokon

0
307

Már a beharangozókat olvasva is mozgalmasnak ígérkezett az idei március 15-e településünkün. Az ünnepi műsort megelőzően ugyanis – a főbb közlekedési utakat érintve – nemzeti futást rendeztek, amelynek különlegessége a lovas- és rendőri felvezetés volt. Majd a sportaktivitást követően elkezdődött a megemlékezés, amelyre az elmúlt évek résztvevői létszámának a többszörösét sikerült mozgósítani. A tárnoki iskolások műsora után Szolnoki Gábor polgármester beszédét hallgathatta meg a közönség, amelyet a Tárnokért díjak átadása követetett. A rendezvény idején a Varázsöböl Egyesület kézműves foglalkozással képviseltette magát, amely keretében a gyermekekkel közösen nemzeti zászlókat készítettek. Az esemény emelkedett hangulatát pedig a Tárnoki Ütősegyüttes élő zenéje biztosította.

A március 15-i program részeként idén rendeztek először nemzeti futást lovas felvezetéssel Tárnokon. A futók két táv teljesítése között választhattak, a kitartóbbak a Kegyeleti parkból indulva, a Berki-, a Hazatérők, a Rákóczi, a Dózsa György-, majd a Marton utcán haladva érkeztek a célba. A szervezők zsíros kenyérrel és meleg teával várták vissza a résztvevőket a távok teljesítése után a Kegyeleti Parkban. A futás biztonságos lebonyolításáról a Tárnoki Rendőrörs munkatársai, illetve a TSMP Egyesület tagjai gondoskodtak.

Idén március 15-én a Kegyeleti Park adott otthont a teljes ünnepi műsornak, ahol szép számmal gyűlt össze az emlékező közönség. Mint minden évben az ünnepi műsor a Himnusz közös éneklésével kezdődött. Ezután a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola diákjai elevenítették fel az 1848-49-ben történteket.

Műsorukat követően Szolnoki Gábor polgármester köszöntötte az ünnepet és az ünneplőket: „Nemzetünk életének sorsfordulója volt az a nap, sorsfordítója az azt követő forradalom, amit nem a múló hevület, nem a múló lázadás szült, hanem a rendíthetetlen hazaszeretet, és a tenni akarás. A forradalom emlékei ezt a napot örökre nevezetessé teszik a történelemben, ez a nap nyitotta meg a polgári fejlődés útját Magyarországon…”

Folytatta: „Március 15-e a nemzet erejére, bátorságára és szabadságvágyára emlékeztet bennünket. Arra az erőre, amely már sokszor bizonyította, hogy közös erővel bármire képesek vagyunk. Arra a bátorságra, amiről tudjuk, hogy mindig is ott volt a magyarokban. És arra a szabadságvágyra, amely a magyar nemzet sorsát a történelem során meghatározta. 1848 óta tudjuk, hogy Magyarország és a magyar nemzet boldogulása csakis rajtunk, magyarokon múlik. Ez legyen a gondolatunk, ez legyen a döntésünk. Ha pedig így döntünk, ha ezt a példát mutatjuk, ezt adjuk át gyermekeinknek, akkor további évszázadokon keresztül hallhatja meg minden magyar a nemzeti tavaszra hívó szép üzenetet:

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!

Az ünnepi beszédet követően, a Tárnokért díjban részesülteket köszöntötték. Idén Boros Zoltán, színművész, Békés István, a Tárnoki Víziközmű Vízgazdálkodási Társulat vezetője, Sümegi Krisztina, az újszülötteket köszöntő önkormányzati babacsomag bevezetésének szorgalmazója, Arányi Ildikó, a tárnoki gólyacsalád oltalmazója, Jelencsik József, a Tárnoki Köz-Ért Kft. ügyvezetője, valamint a Tárnoki Speciális Mentő, Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület kapta az elismerést.

A díjak átadása után az önkormányzat, a tárnoki pártok, civil szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat az 1848/49-es emlékműnél, majd a koszorúzást követően a Riha Emil vezette Tárnoki Ütősegyüttes adta elő ünnepi műsorát.