Zene, tánc, irodalom és kiállításmegnyitó – Így készülünk a Magyar Kultúra Napjára Tárnokon

0
264

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, nemzeti tudatunk erősítésének, valamint, hogy továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Tárnokon festménykiállítással, tárgyi alkotásokkal, a helyi irodalmi közösség-, Boros Zoltán színművész-, valamint a Gaudium Kórus közreműködésével valósulnak meg a programok.

A rendezvény Szolnoki Gábor polgármester üdvözlő beszédével kezdődik, majd a Gaudium Kórus-, Boros Zoltán színművész-, és az Irodalmi Teadélután tagjainak közreműködésével folytatódik.

A kiállítás már 15.00 órától látogatható, a programok pedig 17.00 órától kezdődnek.

A rendezvény helyszínén büfé is üzemel: a szervezők kávéval, teával és szendvicsekkel várják az érdeklődő közönséget.

Helyszín: Tárnok, Rákóczi út 38., Ifjúsági Ház

Dia1