Elhurcoltak napi megemlékezés Tárnokon

0
138

Koszorúzás, gyertyagyújtás, szentmise és előadás – így emlékezett Tárnok mindazokra akiket 1945. január 8-án malenkij robotra hurcoltak a településünkről. Az eseményen Szolnoki Gábor polgármester mellett beszédet mondott dr. Aradszki András országgyűlési képviselőnk is.

Dr. Aradszki András, Tárnok országgyűlési képviselője mondja el megemlékező beszédét az Elhurcoltak napján tartott megemlékezésen Tárnokon, 2018. január 8-án.
Szolnoki Gábor polgármester mondja el megemlékező beszédét az Elhurcoltak napján tartott megemlékezésen  2018. január 8-án, a Kegyeleti Parkban, Tárnokon.

Az emlékező közönség a Kegyeleti parkban gyűlt össze a világháborúk áldozatainak állított emlékmű előtt, ahol az egyperces néma főhajtást követően Szolnoki Gábor polgármester mondott megemlékező beszédet, amelyben kiemelte: január 8-ra emlékeznünk kell, mert tartozunk ezzel Tárnok lakosságának. Folytatta: a mindenkori vezetés mindig tartozni fog elevenen tartani az emlékeket, tisztelegni az áldozatok emléke előtt, és figyelmeztetett, hogy soha nem szabad e kötelességünkről megfeledkezni.

Kiemelte: nagyon fontos kihangsúlyoznunk, megértenünk azt is, hogy ez a tárnoki gyásznap nem csak a január 8-i elhurcoltak emlékéért van, hanem az erre való emlékezésen keresztül minden olyan ember-, civil-, vagy éppen katona emlékéért, akik a háború poklában meghaltak. Az emlékezésben pedig ma még a legfontosabb társaink a hiteles tanúk, de ők már nagyon kevesen vannak, mai tudásunk szerint már csak két tárnoki túlélője van a történelem e sötét szakaszának. „Emlékezni kötelességünk, nem tűnhetnek el a tények, nem halványodhatnak el az érzések, nem múlhatnak el a gondolatok, mert ezek életben tartása az egyik biztosíték arra, hogy ilyen tragédia soha többé elő ne forduljon” – hangsúlyozta a polgármester.

Dr. Aradszki András államtitkár, országgyűlési képviselő beszédében felidézte a hetvenhárom évvel ezelőtt történeteket, hangsúlyozva: azon keveseket, akik hazatérhettek, olyan rendszer fogadta, ahol indulókban, silány versekben kellett zengedezni az árulásról, és a lelkeket is eláruló gyilkosokról.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nem kizárólag szovjet parancs és szovjet katonák okolhatók a magyar férfiak színe-javának deportálásáért, hanem magyar kommunisták is, saját vérüket árulták el, tönkretéve sorsokat, eltiporva emberi méltóságot, semmibe véve hitet és jogot.

Dr. Aradszki András, tárnok országgyűlési képviselő mondja el megemlékező beszédét az elhurcoltak napi megemlékezésen Tárnokon, 2018. január 8-án.
Dr. Aradszki András, Tárnok országgyűlési képviselője mondja el megemlékező beszédét az Elhurcoltak napján tartott megemlékezésen Tárnokon, 2018. január 8-án.

Megtapasztalhattuk az aljasság, a hazugság, a hátbatámadás, a tőrbecsalás számtalan módját. ’90-ig véresen vagy börtönnel fenyegetve, azóta pedig szellemileg és erkölcsileg. Mert mindkét, a nemzeti és az internacionalista szocializmus szellemisége, amivel ezreket tereltek a halálba és tízezrek életét tették tönkre, sajnos nem tűnt el. Itt van köztünk, neoliberális szabadossággal, és más nemzettársainkat megbélyegző jelszavaikkal megfűszerezve. Rontja, bomlasztja és mérgezi a társadalmat, elárulja a testvért, idegenhez menekül a sajátjai ellenében, és mindenre képes a hatalom megszerzéséért – hangsúlyozta Aradszki András, hozzátéve: a bűnösöktől bűnbánatot, őszinte vezeklést nem tapasztaltunk.

Hiszem, hogy minden megemlékezés, minden gyertya, sírra letett virág irányt mutat a bűnbánat útjához – mondta Aradszki András, hozzátéve: rajtunk múlik, hogy a kommunista, nemzetiszocialista szellemiség visszatér-e egyszer Magyarországra. Mélyen hiszem és remélem, hogy soha többé – zárta szavait.

Az emlékünnepségen ezután a tárnoki és az érdi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a megjelent pártok és civil szervezetek valamint rokonok, ismerősök, barátok helyezték el a megemlékezés virágait az emlékműnél, vagy gyújtottak gyertyát halottaik emlékére.

A megemlékezés a Rózsafüzér Királynéja templomban folytatódott, ahol az elhurcoltakért, az itthon maradottakért, a tárnoki családokért szólt az ima és az ének.

26685312_1676234555753791_8256708702352440256_o

Az este további részében a művelődési házban gyűltek össze az emlékezők.

Közülük Muskovics Andrea Anna néprajzkutató felidézte az összegyűjtött emlékeket: „A túlélőkben a mai napig ott vannak a kérdések: Mit vétettem? Kinek ártottam? Hosszú évtizedeken keresztül beszélni sem lehetett a történtekről, gyászolni, kérdezni nem volt szabad. A kényszerű hallgatás eredménye, hogy a mai napig nincs a köztudatban, hogy a második világháború utolsó hónapjaiban, illetve az azt követő években hány százezer ártatlan civilt hurcoltak el, ítéltek el, s tűnt el nyomtalanul a kényszertáborokban.

21016008_1676234022420511_7053817892663146152_o

Több évtizednyi hallgatás után ma már minderről szabad beszélni, de mindazok, akik erről mesélni tudnának, egyre kevesebben vannak. Éveken keresztül ezen terem falai között a táborokat megjártak beszélték el az ott történteket. Ebben az évben minderre már nincs lehetőség. Az 1948 augusztusában hazatérő Lugosi Ferenc és az utolsó tárnoki túlélőként 1953 végén visszatérő Nagy István sem lehet már közöttünk. Ők és több társuk azonban fájó szívvel, de elmesélték történetüket.

Az idei megemlékezést Nagy János, egyik tárnoki túlélő is megtisztelte részvételével.
Az idei megemlékezést Nagy János, tárnoki túlélő is megtisztelte részvételével.

Elmesélték, hogy legalább töredékekben megismerjük az 1945. január 8-án, valamint a táborokban történteket, valamint azért, hogy tanuljunk a múlt hibáiból. Most már a mi feladatunk és kötelességünk, hogy mindezt továbbadjuk gyermekeinknek, unokáinknak, hogy évtizedek múlva is legyenek olyanok, akik megtöltik ezt a termet, akik emlékeznek a közel 70 tárnoki áldozatra, a borzalmakat átélt túlélőkre, valamint az otthon, bizonytalanságban élő hozzátartozókra, azokra, akik közül sokan soha nem tudták meg, hogy mi történt férjükkel, édesapjukkal, gyermekükkel.

Muskovics Andrea Anna néprajzkutató
Muskovics Andrea Anna néprajzkutató

A szerettüket elvesztettek számára természetes volt, és természetes ma is az emlékezés. Nem egy családban a mai napig lóg a falon az elhurcolt és soha vissza nem térő családtag bekeretezett képe. A legtöbb családban még ma is féltve őrzik a fényképeket, de több esetben még egy-egy tárgy is az elhurcolt emlékét őrzi. Emlékeznie azonban nem csak a közvetlen családtagoknak szükséges, hanem az egész községnek.