Ma reggel nem sokkal 9.30 után megkezdi szereplését a budapesti felnőtt vizes-világbajnokságon a Duna Arénában Milák Kristóf, az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. 17 éves tehetsége.

A Tárnokon élő sportoló és edzője, Selmeci Attila is úgy vélekedett, hogy Miláknak a döntőbe jutás a cél, de mindketten megjegyezték, hogy a középdöntős szereplés is kiváló eredmény lenne. Milák ezzel, illetve általánosságban a világbajnoksággal kapcsolatban úgy fogalmazott: van még ideje, hogy részt vegyen rajta.

Azért az adódó lehetőséggel élni kell, hiszen 0:51,49-es ideje a 2017-es világranglistán a kilencedik helyre jó, azaz papíron ő lenne a legjobb nem döntős úszó. Tegyük hozzá, hogy a netanyai ifi-Eb-n úgy érte el ezt az eredményt, hogy egyrészt nem volt rápihentetve a viadalra, másrészt elmondása szerint lehetett volna jobb is, ha nem úszik előtte junior-világcsúcsot 200-on.

Ha már 200 pillangó, akkor meg kell említenünk, hogy a budapesti esemény szerdai versenynapján a szám győztese a dél-afrikai Chad Le Clos lett, megelőzve ezüstérmes magyar barátját, Cseh Lászlót, a japán Szetó Daiját, illetve Kenderesi Tamást. (Érdekesség, hogy az ifi-Eb-n Milák ideje ezen a távon 1:53,79 volt, ez pedig azt jelenti, hogy azzal az idővel bronzérmes lett volna, s Cseh-től is csak hét századdal kapott volna ki.)

Visszatérve a 100 pilléhez, az előfutamok után a középdöntőt péntek délután, 18.35-kor tartják. Milák még a 4×200-as férfi gyorsváltóban is érdekelt lehet, amennyiben a kvartett délelőtt döntőbe jut. Selmeci Attiláék megegyeztek a szakvezetéssel, hogy Milák csak a délutáni döntőben fog úszni, hiszen egyéni száma után a selejtezők között kevés ideje maradna a regenerációra.

Forrás: erdmost.hu